20. Találkozás

Author: Eilis (Babus) / Címkék:

Sziasztok! Múlt héten elmaradt a frissítés, de most nem hagyom ki. :) Igaz, kicsit későn kerül fel, de remélem nem nagy baj.
Huh, elkezdődött a nyári szünet!! Alig vártam. ^^ Mindenki pihenje ki magát, és jó vakációt!
Jó olvasást!
Puszi,
Eilis


SAM SZEMSZÖGE

- Veszélyes dologra vállalkoztál, remélem, tudod. – álltan meg Nova előtt, s mélyen csillogó, mandulavágású, csokoládébarna szemeibe néztem.
- Te is. Ne hagyd, hogy a tizedik nagyobb hatással legyen rád, mint én. Ne hagyd magad könnyen lenyűgözni. – kacsintott rám, s mivel eme gondolatát eszeveszett őrültségnek találtam, látványosan égnek emeltem szemeimet.
- Ez nem fordulhat elő. – biztosítottam erről, majd apró csókkal elengedtem a „rejtekhely-vadászatra”.
Tulajdonképpen nem volt nehéz Dorah nyomába eredni – akkor már biztos voltam benne, hogy eljött Angliából, hiszen beszéltem vele álmában… lehetetlen, hogy csak ideképzelje magát. A megadott időn belül ugyan nem jöhetett a közelünkbe (Funanya ugyanis kiszabott néhány feltételt, a Küldönc és az új Különleges találkozásával kapcsolatban, és nekem, mint érintettnek, ezt feltétlenül számításba kellett vennem, hacsak nem akartam pofátlanul nagy lázadóvá válni), de megígértem neki, hogy, mint Küldönc, elvezetem őt hozzánk, akárcsak a többieket.

Felülök a matracon: Nova csöndesen szuszog mellettem, egyenletesen, békésen. A lehető leghalkabban kelek föl, arcomba lógó hajamat hátrasimítom, és még egy rövid pillantást vetek az alvó szépségre. Gyönyörű.
Nem rég elterveztem, hogy akár tetszik, akár nem, megkeresem az elveszett tizediket, ha az életembe kerül is, így most próbálok hozzáfogni… megpróbálom megtalálni álmában. Nem lehet annyira nehéz! Novára is sikerült rálelnem, most miért ne menne?
Visszahanyatlok, s tekintetem a rücskös plafonra szegeződik, amely már korántsem olyan sima, mint az előző Szállásé – igen, a szép környezet mindenképpen előny volt a régebbiben. Persze, magának az épületnek visszataszító volt a külseje, mégis volt benne valami különösen vonzó, hogy az embernek kedve támadjon bemenni oda, holott tudja, hogy veszélyes. De ez a barlang… alig látszik! Alig tűnik fel a járókelőknek! Igaz is… alig járnak errefelé.
Lassan lehunyom szemeim, megpróbálok koncentrálni, és kizárni mindent a fejemből. Belepillantok Nova álmába: nyugodtan ül a városban, egy étteremben, kinéz az ablakon, majd, amint én megjelenek, ő megpillant engem. Ez általában így szokott menni – amint én belépek egy álomba, abban a pillanatban ők meglátnak, s mikor én kimegyek onnan, ő sem lát többet. Most is így van, hisz amíg nem látom, hogy rosszat álmodik, nincsen baj, és nem kell neki segítenem, hogy még az amúgy nyugodt képzeletből is kizökkentsem. Továbblépek.
Mikor megérkezem Dorah-hoz, ő egy nyugodt tóparton ücsörög, mellette egy ételekkel megtömött piknik-kosár áll, piros-fehér kockás terítőn. Megpróbálok hátulról odamenni hozzá, lehetőleg úgy, hogy ne kapjon szívrohamot, mikor észrevesz. Kezében egy akusztikus gitárt tart, hallom, ahogyan megpengeti a lágy akkordokat.
- Te is játszol rajta? – fordul hátra hirtelen – jégkék szemei egyenesen az enyémbe fúródnak.
Mosolyogva bólintok neki.
- Persze. De… nekem nem egészen ilyen van.
- Ó… - billenti oldalra fejét. – Te vagy Sam, igaz?
- Igen. – felelem. – Te meg Dorah.
Elvigyorodik, tehát helyes volt megállapításom. De én tudtam… ő meg nem lehetett biztos benne.
- Mióta tudsz a képességedről? – kérdezem, miközben egyre közelebb megyek, s mikor odaérek, kezet rázok vele.
- Nem rég fedeztem föl. Nova mikor? – érdeklődik.
- Honnan tudsz róla? – nézek rá kíváncsian, hisz ezekről nem tudhat… még soha nem találkoztunk.
- Többet tudok rólatok, mint gondolnátok. Ennyivel be kell érned. – feleli csendesen, s újra megpenget egy akkordot. C-moll.
- Novának beletelt egy kis időbe… ő nem sokkal azután jött rá, miután megtaláltam. – mondom halkan, mert nem szeretném megtörni a tópart nyugodt csendjét. – Mi az erőd?
Átgondolja, mielőtt megfogalmazza – ez a legnehezebb benne.
- Nem vagyok biztos benne, hogy elmondhatom. – közli velem lehajtott fejjel.
Felhorkanok.
- Mert nem tudod? – kérdem.
- Mert nem akarom! – helyesbít élesen. – Majd megmutatom, ha kedvem tartja. És különben is… eddig még nem bizonyítottad, hogy te vagy Sam, a Küldönc. Hogy jöjjek rá, hogy nem egy hasonló képességű Ellenszövetséges féreg vagy, aki ártani akar a tizediknek? – teszi fel a kérdést.
- Rendben. Találkozzunk holnap, hatkor az erdőben, közel az új Szálláshoz. Tudod, hol van, megtalálod. – ajánlom föl a bizalmatlankodására. - Már úgyis… jártál ott, nem igaz?
- De. Az üzeneteket én hagytam Novának, és úgy, hogy még te se tudd elolvasni. Nem akarom, hogy azt higgyék, te árultad el neki Funanya titkát, mivel gondolom, hogy a többiek mennyire rosszul állnának hozzá, ha megtudnák, hogy te mondtad el annak az ártatlan, tudatlan lánynak a szörnyű igazságot. Megnyúznának érte, és én nem segítenék.
- Én mindvégig tudtam, hogy te üzentél neki. Köszönöm. – bólintok hálásan.
- Ne köszönd, hogy nem segítenék, most éppen megsértettelek! – emlékeztet.
- Nem azt köszönöm. Hanem azt, hogy nem szeretnéd, ha azt hinnék, én mondtam el neki.
Elmosolyodik, majd visszakérdez.
- Tehát holnap reggel hatkor? Akkor jár le a határidő?
- Igen. Addig nem teheted be a lábad, mert… nem tudják, hogy én eljöttem érted. – tudatom vele az igazságot, mire ő csöndesen felnevet.
- Mesélj Nováról. Kedves lány, igaz?
Sűrűn bólogatni kezdek, miközben a szellő által hullámzó tó, csillámló felületét figyelem.
- De még mennyire.
- De vannak hibái is, ugye? Mint például…? – érdeklődik.
- Nova klausztrofóbiás, nehezen viseli a bezártságot. Mikor csapdába estünk a Fagykamrában… a kelleténél jobban izgult. Remegett, nem bírt mozogni, és ez nem a hideg miatt volt. Nem is akarom megtudni, hogy viselte a Tükörszobát, és azt sem, hogy ez lelkileg hogyan rázta meg. Elég volt látnom őt szenvedni, ennyi egy életre elég volt… - mesélem, s közben visszaemlékezem vérző, vergődő, gyönge testére, mikor nem tudott mit tenni a tükrök ellen, és csak sikítozott, én pedig tanácstalanul vártam, hogy a történés végét, de csak nem jött el…
- És még? Gyerünk! – sürget, de engem ez felzaklat: semmi kedvem ilyesmiről csevegni.
- Te sem vagy tökéletes. Mi lenne, ha a te hibáidról beszélnénk, és nem egy olyan lányéról, akit nem is ismersz? Különben is… nem tudom, miért érdekel.
- Nem érdekel. – vonja meg vállát. – Csak eszembe jutott.


És akkor magára hagytam. A visszaemlékezés részleteit a fejemben hordoztam, mint a találkozó időpontját, tehát ránéztem az órára: két perc múlva hat óra.
- Még egy utolsó üzenetet hagytam Novának. – szólalt meg egy hang a hátam mögül. Azonnal megfordultam: Dorah állt ott. - Mire gondolsz most? – tette fel a kérdést a lány, mire én lassan felnéztem. Szemei olyan jéghidegek és kékek voltak, hogy féltem rápillantani, holott enyémnek is hasonló árnyalata volt.
- Bízhatom benned? – emeltem fel fejem.
- Hát persze. Nem tartozom az Ellenszövetséghez. – nyugtatott meg, s közben csilingelt hangja, hallottam benne a jellegzetes brit akcentust. – Nem szeretnék hívatlan vendégként az életetekre törni, ha azt hinnéd, feltett szándékom. Eszem ágában sincs betörni a nyugodt burkotokba.
- Erről szó sincs! – biztosítottam róla. – Csak Nova tart tőled az üzenetek miatt.
- Muszáj tudnia, de nem akartam, hogy te, vagy más mondja el neki, mert abból nektek lesz bajotok, és nem nekem… ezt pedig egyikőnk sem akarja, igaz? Ezt pedig már megbeszéltük. Emlékszem az álmokra, tisztábban, mint gondolnád. – kacsintott, én viszont égnek emeltem szemeimet: Dorah sosem volt nekem szimpatikus.
- Akkor essünk túl rajta. Mutasd be a képességed, hogy higgyek neked, és akkor elviszlek a Szállásra.
- Ja, hogy most már te vagy a bizalmatlan. Értem én. – fonta keresztbe karját.
- Hagyj már. Csak csináld!. – utasítottam.
Úgy kapcsolta be képességét, hogy nem ért hozzá tetoválásához, így nem ezt nem hagyhattam szó nélkül.
- Állj! Mi lesz a Jellel? – emlékeztettem, azonban ő harsányan felnevetett.
- Nekem már nincs rá szükségem. – közölte velem.
- Mutasd meg, hogy ott van-e!
Lassan felemelte haját, hogy láthatóvá váljon a tízágú nap, s mikor végre megmutatta, bizalmam egy-kettőre visszatért. A lánynak fény gyulladt a kezében, valami tűz-szerű, kék, lebegő dolog, amely megvilágított mindent – olyan volt, mint mikor leszáll egy űrhajó, csak sokkal csillogóbb.
Érdekes. – jegyeztem meg magamban, s figyeltem, ahogyan a kékláng követi idomárjának kézmozdulatait. Hirtelen felém kezdte irányítani a tüzet, s olyan gyorsan engedte el, hogy el kellett hajolnom előle.
- Rendben. – ziháltam. – Csak, hogy tisztázzuk. Ez a valami… ez belőled jön. Te mondod neki, hogy mit csináljon. Te irányítod minden mozdulatát. Ez olyan… mint valami élőlény?
- Nem. Ez egy egyszerű láng, amivel támadni tudok. Kissé ellenszövetséges képesség, de megtanultam Különlegesként kezelni, és nem támadni vele. Azt hiszem, ezzel az erővel különccé válok köztetek, ha egyáltalán befogadtok. De ígérem… nem foglak titeket bántani.
- Nem tartok tőled, megnyugodhatsz. Már megvan a legerősebb a csapatban. – közöltem vele mosolyogva, s ő, mintha megsértődött volna, elfordult egy pillanatra. – Semmi baj nincs ezzel, majd fejlődsz.
- Nem az. – suttogott.
- Most meg mi a baj? – kérdeztem, s kezdtem aggódni miatta.
- Csönd legyen már! – intett, s én odasétáltam mellé. Megpróbáltam tekintetemmel követni az általa kiszemelt pontot, s mikor megláttam, kirázott a hideg. – Guggolj le, te elmebeteg! – parancsolta, s ő is követte saját utasítását, majd maga mellé rántott. – Meg ne mozdulj, vagy kitekerem a nyakad! Láttad, hogy ki van ott.
- Láttam. – sziszegtem. – Odamegyek, és megölöm.
- Nem. Brad az enyém. Tied lehet Jade, ő ott jön. – mutatott a szőke lányra.
- Nem ölöm meg a saját nővérem! – mordultam fel.
- Rendben, akkor majd ő öl meg téged. És ne gyere azzal, hogy ő nem tenne ilyet. Fogd be, és lődd le! Csak van nálad fegyver! – idegeskedett Dorah, majd végigmért, hátha talál nálam egy stukkert.
- Akármit tett, én nem gyilkolhatom meg! És neked sem engedem meg. – figyelmeztettem, s, hogy ezt végleg leszögezzem, megpróbáltam kényszerítő-erőmmel rávenni.
- Nővérke ide, vagy oda, nem akarom élve látni. – közölte velem, majd átvetődött egy másik fa mögé. Lassan mozgott, akár egy macska, s olyan halkan, hogy a falevelek, amelyek alákerültek, alig adtak valami hangot.
- Rajtuk van a gyűrű, nem tehetsz semmit. – mutattam rá a tényre, azonban őt nem érdekelte ez a dolog.
- Ezek Funanya ostoba gyűrűi. Mikor megérkezett a banya a szupernóvában, akkor hozta létre ezeket a gyűrűket, és ezekben hordozza az Ellenszövetség a képességeit, meg az életerejét. A bőrükhöz nőtt. A démon feltett szándéka volt, hogy így pusztítsa el az ellenszegült Különlegeseket, mikor elrejtette ezeket. Tehát akár egy csapással lesuhinthatta volna az ujjukat, és akkor végük! Így fogok tenni most. Ha elég jól célzom, eltalálom Brad ujját, és akkor vége van. – magyarázta hevesen, s előkapta kabátzsebéből a pisztolyt.
- Mi van?! – értetlenkedtem, s követtem mozdulatait. – Ezt még én sem tudtam! Hiszen Curtis, mikor megtalálta a gyűrűt, még nem volt Ellenszövetséges! Csak azután találkozott Funanyával.
- A nő akkor már egy lépéssel előrébb járt. Néha a képességek, amikkel megajándékozta a kiszemelt embereket nem passzoltak a tulajdonoshoz, és ekkor jött létre a lázadás. Ismered a teljes történetet? Mert én igen! Az életelixírt Curtis azért fejlesztette ki először, hogy megvédje a lányát, aztán azért, hogy rájöhessen a titok nyitjára, mert egy élet nem volt elegendő neki ahhoz, hogy mindenre fény derüljön, érted? – suttogott, s felállt, hogy újra helyet változtasson. Kezdtem úgy érezni, hogy a két jelenlévő észrevett minket.
- Honnan tudsz te ennyi mindent? – csattantam fel, s számon kérő tekintetemre csak ennyivel felelt:
- Csak annyit tudok, amennyit Hue is! – magyarázta meg, majd elkezdett lövöldözni Brad ujjára. Őrültségnek tartottam cselekedetét, de azért követtem.
- Te ismered őt? – kérdeztem meglepődve, miközben futásnak eredtünk.
- Miért olyan meglepő?
- Mert Hue magányos farkas, egyedül harcol… sehová nem tartozik! – feleltem.
Néha, mikor utunkba került egy-egy faág, átléptük, ugrottunk, de megállás nélkül szaladtunk egy biztonságos hely felé. Úgy hallottam, többen jönnek.
- Attól még ismerhetem, nem igaz?
- Látod, pontosan ezért nem bízom meg benned! Mert fogalmam sincs, hová tartozol! – mondtam, s megérintettem a tetoválást a nyakamon, hogy még időben tudjak védekezni, ha esetleg harcra kerülne sor. Bár akkor már biztos voltam benne, hogy úgysem ússzuk meg. Hamar elérkeztünk a régi Szállás helyére, és onnan nem messze volt első halálom helyszíne, ahová igaz, nem volt kedvem visszamenni, de tudtam, hogyha elég ügyesen elbújunk a sziklákon, nem vesznek észre, és továbbfutnak. – Mit tudsz még az Ellenszövetségről, amit mi nem?
- Az Ellenszövetség tagjai teljesen véletlenre, különcre sikeredett Különlegesek, akik ellenszegültek Funanyának, és nem teljesítették az általa kiszabott feladatokat. Normális életet élnek, s megpróbálják provokálni a Különlegeseket a folyamatos támadásokkal, hogy Funanyát felbőszítsék, és közelebb férkőzzenek a nő halálához. Ugyanis, ha ti nem tudnátok, a hirtelen támadásotok, amiben Mia meghalt, az is miatta volt! Funanya megparancsolta a Különlegeseknek, hogy hajtsák végre azokat a dolgokat, amelyeket a boszorkány kitervelt. Ti ismeretlen oknál fogva elindultatok, hogy megküzdjetek az Ellenszövetséggel, és kudarcba fulladt támadásotok. Hallottam róla, sőt, ha még több bizalmatlanságot szeretnél érezni irántam, akkor elmondhatom, hogy ott voltam. Én vagyok a víz, én vagyok a föld, én vagyok a tűz, és a levegő. Elvegyülök, ahol akarok, amikor csak akarok, olyan vagyok, mint egy alakváltó. És emellé társul a kékláng képességem. Én meg tudnálak titeket védeni, kiváltképp Novát, mert ha ő ezt megtudja, Funanya titkát, ő is ellen fog szegülni, és inkább csatlakozik az Ellenszövetséghez, minthogy maradjon nálatok. És ha normális vagy, te is ezt teszed! – lihegett, miközben úgy szedte lábát, hogy alig tudtam követni. Próbáltam figyelni arra, amit mond, de nem igazán tudtam koncentrálni, miközben tudtam, hogy mögöttem járnak az ellenségeink. – Hiszel nekem?
- Nincs más választásom, nem igaz? – néztem hátra, s próbáltam tartani a tempót, de láttam, hogy Dorah már nem bírja olyan sokáig: kis idő múlva el fog esni, és elkapják, utána nekem kell megmentenem, mindezek után, ha meghal, rám fogják fogni az egész elszúrt történést, és én élhetek a bűntudattal életem végéig, míg meg nem halok.
- Nem vagyok én olyan gyenge virágszál, amilyennek látszom! – figyelmeztetett, majd felugrott egy fára, s onnan szökdécselt egyikről a másikra. Ez a mozgás egyértelműen felidézte bennem Miát, aki szinte ugyanígy viselkedett – leszámítva, hogy kedvesebb volt, és feltétel nélkül megbíztam benne.
- Áh, várj! Itt lesz a szakadék! Azt hiszem, ugranunk kell a folyóba. – készítettem fel rá, s ismét leellenőriztem, ott vannak-e még a hátunk mögött. Rendületlenül futottak, és lövöldöztek.


NOVA SZEMSZÖGE


- Rendben, szerintem már közel járunk a városhoz. Találnunk kell ott egy fegyverboltot. – mondta Ed, miközben a térképet figyelte.
- De hát miért? – értetlenkedtem. – Mi szükséged lenne rá? A régiek nem jók?
- Nem, újakra és jobbakra van szükségünk. Persze, te nem jöhetsz be, mert a te arcodra emlékezne, így téged muszáj lesz lepasszolnunk egy Internet-kávézóban, amíg várakozol. Utána kereshetünk egy faviskót, ahol elrejtjük a családodat. – mosolyodott el, majd az útvonalakat tanulmányozva haladt előre, s Lucas, Apu, meg Mia szelleme jött utánunk.
- Fantasztikus. – sóhajtottam fel, s kitartóan sétáltam mellettük.
Kis idő múlva Ed ígéretét betartva én már egy emberekkel megtömött kávézóban csücsültem, s elhatároztam, hogy várakozásképp rendelek magamnak valamit, közben olvasgatok, de valami megzavart ebben. Az emberek rettentő furcsán néztek rám, s én kénytelen voltam elfordulni előlük, mivel kellemetlen volt a tömeg ellenére a csend, a szokatlan figyelem, és a rosszalló tekintetek sokasága. Megmarkoltam zsebemben apró pisztolyomat, másik kezemmel pedig könyvemet lapozgattam, mikor bekapcsolták a televíziót. Ráemeltem tekintetem, s néztem, ahogyan kattintgatják a csatornákat. Az egyik adón egy talk-show ment, a másikon valami főző műsor, a harmadik pedig idétlen rajzfilm. Voltak még olcsó tévésorozatok, B-kategóriás akciófilmek, zombis horrorok, videó klipek és hasonlók, de végül a híradóra esett a döntés. A körözött bűnözőkről volt néhány szó, kép, és esemény. Néhány bankrablásról és gyilkosságról is szó esett, no, meg erdőtüzekről, eltűnésekről és hasonlókról. Azonban hirtelen feljöttek emberek… bűnözők. Lefagytam, mikor megláttam sorjában Zola, Ed, Gabe, Aura, Mia, Nyuta és Deemer képét. Utána következett Sam… és végül én. Nem értem… mi folyik itt? Mit tettem? Miről beszélnek ezek? A tekintetek egyenesen rám szegeződtek, és nem tehettem mást, minthogy fussak, de olyan szélsebesen, ahogyan csak lehetett. Levegőt sem volt venni időm. De az emberek ordítozva rohantak utánam, és még hallottam is a rendőrség szirénájának hangját a hátam mögül, amely egyre csak szólt, hangosabban, és hangosabban, utána olyan hangerővel, hogy alig tudtam kivenni már, mi szól: a sikítozó, engem kergető tömeg, az engem üldöző rendőrautó, saját zihálásom, vagy Sam hangja a fejemben, aki közölte velem, hogy ne legyek egyedül soha…

8 megjegyzés:

Unknown írta...

Ez marha jó rész volt!!! Ez a Dorah szerintem jófej(saját vélemény, nem kell egyetérteni), és erős is. Honnan tud ennyi mindent? Mért körözik a Különlegeseket? Nem tudják, hogy Mia halott? Mi Funanya titka? Nova mért lenne Ellenszövetséges, mikor utálja őket, mert már vagy 5-ször meg akarták őt ölni? Csak Dorah lője le a kezüket!!! Frissís hamarabb!!!!! Nem fogom kibírni!!!!! :[ ;]

Unknown írta...

Ja, és én vagyok az ELSŐ!!!!!!!!!!!!!!!!! :]

Eilis (Babus) írta...

Köszönöm Mcizze! ^^ Nova nem Ellenszövetséges... de majd minden kiderül. És ma felkerül egy újabb rész, este meg a House-hoz is, mivel holnap utazunk. :S
Gratulálok, köszönöm, hogy írtál, örülök neki. :)

** Elena ** írta...

Hűűű ez eléggé fordulatos rész volt. Egyrészről megkaptam a kérdésekre a válaszokat... ezt Dorah érdekes beszámolójára értem. Másrészről pedig a kíváncsiságomat keltetted fel, de nagyon a végével... mármint a híradóban tett említést a különlegesekről, hogy körözik őket. Feladtad a leckét nekem, mert igencsak nehezen fogom kibírni a két hetet, hogy megkapjam tőled a válaszokat. Úgyhogy siess minél előbb felrakni csütörtökön.
Addig is minden jót.

Ui. Én sosem haragszom rád, hisz tudod. És jobb később, mint soha... ezt a kommentelésre értem :) Úgyhogy többet neküldj nekem ilyen síros arcot a chatbe, ha nem akarod, hogy veled együtt bőgjek.

Puszi. Elena

Eilis (Babus) írta...

Jaj, imádlak, Elena! ^^ Úgy örülök, hogy nem haragszol!! Legközelebb ígérem, nem fordul elő.
És köszönöm, hogy írtál, ez nagyon sokat jelent nekem. :))
Igen, ez az új szál elég érdekes lesz, de azt hiszem, mindent megmagyaráz majd. Ez az alapja mindennek. (remélem nem mondtam túl sokat :D)
Puszi,
Eilis

Cecily írta...

Bocs, hogy nem írtam eddig. Igazából már azóta bajlódok ezzel a fejezettel (nem mintha nem lenne öröm olvasni), mióta felraktad, de mindig csak egy pici részletet volt időm elolvasni. És most a végére értem. Hű. Hatalmas szívás, hogy körözik őket! Mármint a különlegeseket. Valamiért nagyon viccesnek találom. :D Valószínűleg rámjött az nyári őrültség. Ez a bámulatos 10., a titokzatos új lány nagyon szimpatikus. Tök pofátlanul viselkedik Sam-mel, azt hiszem, én is így tennék a helyébe. Kicsit olyan, mintha tetszene neki... ;) Nagyon jó kedvem lett a fejezet elolvasása után, nem tudom miért, de ez azt bizonyítja, hogy jó író vagy. :D Tehát további jó vakációt, drága barátném! Cecily

Petrikovics Enikő írta...

Szia!
Továbbra is fantasztikus amit csinálsz!Nem tudom, honnan jönnek Neked ezek az ötletek, de az biztos, hogy száz aranybányával is felér.Örülök, hogy Mia nem tűnt el teljesen a képből, miután meghalt, és továbbra is aktívan ügyködik a színfalak mögött.Nagyon tetszik Nova és Sam kapcsolata is.Nem az a tipikus, hűű de imádlak téma, hanem más érzések is vannak benne.Mint például ez a folytonos bizonygatás, hogy megtudják védeni önmagukat vagy a másikat.És végül, amit a legjobban imádok benne - s bár ezt már többször is említettem-, hogy mindig megtudsz lepni a történtek alkulásával.Sosem azt teszed/írod, amit egy olyan átlagos fantáziával rendelkező olvasó várna, mint én.Mindig kb a négyszeresét hozod annak, amit elképzelek, és ezt hihetetlenül szeretem a történetben.:)Nagyon várom a következő részt!=)
Liella

Eilis (Babus) írta...

Cecily: Semmi baj, hogy eddig nem írtál, nem haragszom. :)) Hű, hát köszi a dícsérő szavakat, nagyon jól esnek! Igen, tudom, hogy Te viccesnek találod, mikor szadista vagyok a szereplőimmel. :D Örülök, hogy ennyire bejött Dorah karaktere. Nekem ő az egyik kedvencem.
Neked is, Cecily, és további kellemes időtöltést! ^^

Liella: Köszönöm szépen!! :D Óóó, komolyan elpirulok. Nagyon, nagyon örülök neki, hogy így gondolod. Átlagos fantázia??!! Én azt nem hinném, hogy Neked az van!! :D
Tehát imádlak, és köszönöm, hogy írtál!! :)
Puszi,
Eilis

Megjegyzés küldése