Sziasztok! Íme a második fejezet, remélem tetszeni fog! Kérlek írjatok véleményt, hogyha elnyerte tetszéseteket!
Köszönöm szépen Elenának, amiért ajánlotta a blogomat, ez igazán kedves volt tőle. :)
Puszi és jó olvasást!
Eilis
Három hét múlva húszéves leszek – gondolkodtam. Ideje volt már, hogy munkát találjak.
Lucas éppen egy remek tervet dolgozott ki, míg én az eső halk kopogását hallottam a már nem járó kocsim tetején.
- Én elindulok, ha gondolod, de akkor velem kell jönnöd. Nincs olyan opció, hogy egyedül elindulsz, nélkülem, vagy itt maradsz. Mindenképpen együtt kell mennünk, mert én egy pillanatra sem hagylak egyedül.
- Kösz, Lucas, és azért is, hogy velem jöttél. Szeretlek. – öleltem át egy gyors mozdulattal, majd elengedtem, hogy kimászhassak a hátsó ülésen.
- Én is, Nova. Most pedig menjünk. Hozd a táskád, én pedig húzom a bőröndöt!
Bólintottam, majd engedelmeskedtem neki, s újból kitártam a hátsó ajtót. A hideg esőcseppek megállíthatatlan gyorsasággal csapódtak arcomba, én pedig idegesen letöröltem őket, s felhúztam kapucnimat, hogy megvédjem fejemet a csapadéktól.
Néhány óra séta után Lucas egy furcsa dologra lett figyelmes.
- Figyelj csak! – szólalt meg. – Én látok valamit. Nézd!
Néhány világító pont felé mutatott a sötétben. Villódzott, s én gyertyalángot ismertem fel benne. Már pislákolt – félő volt, hogy lassan kihuny.
- Hallgasd! – ezúttal én szólaltam meg.
Az eső kopácsolásán kívül halk hangokat lehetett hallani – finom dallamokat, gyengédeket, melyből szeretet sugárzott. Altatódal. Biztosan egy régi, családi ház az.
- Futás! – szólaltam meg kis idő elteltével, majd megiramodtunk az apró fénypontok felé. Ahogy közeledtünk, egyre jobban kirajzolódtak a ház körvonalai és egyéb részletei; az ablakok, az ajtó, a repedések, a tető, mely az idők során bizonyára megfáradhatott.
- Kopogj te! – utasítottam Lucas-t, aki nagyot sóhajtva néhányszor rákoppintott az ajtóra.
Egy hatalmasra tágult, mozgó, smaragdzöld szemet pillantottam meg a kukucskálóban, amely kíváncsian cikázott ide-oda Lucas, és köztem.
- Kik vagytok? Nem vártam vendégeket. – mondta recsegős hangon.
- A kocsink lerobbant kilométerekre innen. Már több órája gyalogolunk az esőben, és nincs hol megszállnunk. – magyarázta Lucas. – Esetleg segítenének nekünk?
Biztos voltam benne, hogy legalább hat zár kattanását véltem hallani. Az ajtó pillanatokon belül kitárult, s furcsa látvány tárult szemünk elé.
Hosszú, mézszőke haj által keretezett beesett arca volt az idős nőnek, a reszelős hang tulajdonosának. Egészen csokoládébarna volt bőre, így hajának és bőrének kontrasztja igen érdekesnek bizonyult. Sovány testén hatalmas, átcsavart kendők, és több kiló ruhaköteg volt, amelyek bizonyára lehúzták gyenge testét, mivel háta begörnyedt. Magas volt, ajkai teltek, arca gyűrődött, ráncos. Csöppet sem volt szép öregasszony, inkább emlékeztetett egy törzs boszorkányára, mint egy békés nagymamára.
- Gyerünk be. Kerüljetek beljebb, vándorok.
Amint beértünk, hellyel kínált minket, adott néhány törölközőt, és újabb gyertyát gyújtott.
- Errefelé takarékoskodni kell az árammal. – mosolygott kedvesen. – Kénytelenek vagyunk ezekkel világítani. – mutatott az égő gyertyákra. – Mi járatban errefelé, kedveskéim?
- Éppen egy kis kiruccanáson voltunk a bátyámmal, és elindultunk onnan a reptér felé, ugyanis én még tovább utaztam volna Franciaországba. Úgy döntöttünk, teszünk egy kis kitérőt, és egy kevésbé forgalmas úton megyünk, ugyanis nem akartunk dugóba kerülni. A reptér elég messze volt, de megkockáztattuk a hosszabbik utat, hisz ez még mindig jobb, mint a hatalmas forgalom. Körülbelül nyolc órával az indulás után lerobbant a kocsim, és elgyalogoltunk ide. Remélem, nem zavarunk.
- Ugyan, kedveskéim. – legyintett. – Sokan voltunk ebben a házban, de jelenleg csak hárman élünk itt. A tizenhat éves Nyuta Unathi és a húga, az egyéves kis Chika. Nemrég kerültek ide ők is. – magyarázta, majd szája széles mosolyra húzódott. – Ez ő.
Egyre hangosabb dübörgés az emelet felől. A lépcsőfordulóban egy fiatal leány jelent meg, bájos mosollyal arcán. A szépséges angyalarc cseresznyeszín ajkakat birtokolt, szintén smaragdos szemei nevetve csillantak meg. Bőre selymesnek hatott ily színekben, egészen olyannak, mintha porcelánból lenne. A gyönyörű, csokoládébarna hajkoronával keretezett szelíd babaarc mandulavágású szempára tekintetembe fúródott. Gyűrűs, ámbár kócos fürtjei lágyan omlottak törékeny kis vállaira, melyet egy vékony köntössel fedett le. Néhány rakoncátlan tincset füle mögé simított, és apró kis kezecskéivel a korlátot markolva lesuhant a lépcsőn.
- Megdöbbentő a hasonlóság köztetek. – súgta nekem Lucas, majd elhúzódott tőlem.
- Nyuta, ők itt a Vándorok. Eljöttek hozzánk, menedéket keresni. Hát nem nagyszerű? – szólalt meg az idős nő.
- A nevünket még nem tudja. Az enyém Valorie Cass. Mindenki csak Novának szólít. Ő pedig a bátyám, Lucas. Nagyon köszönjük, hogy elszállásolnak minket az éjszakára.
- Részemről a szerencse, kedveskéim! Én Funanya vagyok. – mutatkozott be, majd tekintete egyenesen Nyutára szegeződött. – Ülj le, drágám, van itt még hely.
A fiatal lány helyet foglalt egy Funanya karosszéke mellett elhelyezkedő rozoga székben, majd kényelmesen elhelyezkedett, és úgy figyelte beszélgetésünket.
- Elaltattam Chika-t. – jelentette ki csöndesen. Halk hangocskája csilingelt, akár az ezüst csengettyű.
- Jut eszembe, drágáim, a vízből is kevés van. Az egyetlen vízforrásunk félórányira innen van. Repteret pedig még soha nem láttam élőben. Főleg erre nem. – nevetett a néni felszabadultan, mire én is elmosolyodtam; de ez nem vidám mosoly volt. Kínosan éreztem magam, amiért csak úgy berontottunk egy idegen házba, ahol zavarjuk az életet, és reptérnek se híre, se hamva. Rettenetesen elkeseredtem. – Biztosan éhesek vagytok, kedveskéim. Egy kis tejecske? Egy kis sütike? Mit szeretnétek? – kérdezgetett minket.
- Igen, az igazság az, hogy én farkaséhes vagyok. Ezek mind tökéletesek, nagyon szépen köszönjük.
Funanya mosolyogva bólintott, és feltápászkodott karosszékéből, hogy az ennivaló után induljon a konyhába, de a fiatal Nyuta megelőzte.
- Majd én, ülj csak vissza Funny.
Órák hosszat beszélgettünk múltunkról – elmeséltem a történetem, hogy Lucas valójában nem vérbeli testvérem (noha ez meg is látszott), és hogy családjuk hány éves koromban fogadott örökbe. Meséltem a munkámról, és Lucas zongoratudásomról is beszámolt nekik, továbbá megettük a száraz süteményt, amely Nyuta elmondása szerint két nappal ezelőtt készült. Csokoládé darabkák voltak belesütve, és a fiatal lány olyanról mesélt nekünk, hogy ez a sütés napján még puha, omlós, és könnyű. Ez persze nem látszott rajta, de annyi volt belőle, hogy miután felfaltuk az egészet, már egy falat nem fért belénk. Amikor ittam rá egy kis tejet, jót nevettünk a tejbajuszon, amely szám fölött maradt – igazán jó volt újra kedves és vidám emberek közt lenni.
Mikor úgy éreztük, a szemhéjunk már úgy elnehezedett, hogy alig tudtuk nyitva tartani, egy rövid, hideg, dézsás mosakodás után nyugovóra tértünk egy vendégszobában – úgy tűnt, sokan szállnak meg Funanya házában, ugyanis volt annyi szabad hely, hogy Lucas és én külön szobában alhattunk, elzárva egymástól. Erre valahogy szükségünk volt, ugyanis bár imádtam Lucas-t, néha kissé sok volt belőle. Főleg több napos utazás után.
Miközben vártam, hogy elnyomjon az álom, fejemet a párnába temettem, lábaimat felhúztam, és kis labdává gömbölyödtem össze. A takaró rendkívül puha volt, és kellemes tapintású, így könnyű volt benne álomba szenderülni.
Ásítok egyet. Szemeimet először nem tudom kinyitni, de a végén sikerül. Sokáig dörzsölöm, remélve, hogy ezzel sikerül majd elérnem, hogy nemsokára élesebben lássak. Felülök az ágyban, de azonnal megdermedek, amint meglátom a velem levő karosszékben ülő, mozdulatlan testet. Szinte semmit nem látok belőle, de remélem, hogy Lucas az – igen, az alkata nagyon hasonló. Magasnak tűnik még ültében is – ismerem ezt a magasságot. A szemünk egyvonalban lehet, a fejünk egy magasságban.
- Sam. – tápászkodok föl. – Te? Itt? Mit keresel itt?
Nem válaszol azonnal; hatásszünet következik. Nagyon keménynek és titokzatosnak akar tűnni, ahogyan mindig.
- Téged. Még mindig nem hallgattál meg. – mondta alig hallhatóan.
Irritál ez a pasas. – gondolom magamban, majd összeszedem magam, és válaszolok neki.
- Itt vagyok, mondhatod.
Ismételten hatásszünet. A csönd szinte sipít – olyan csönd van, hogy már hallom.
- Követnek téged. Figyelnek. Az üldöződ neve Curtis Killeen. Tudod te, hogy miért vadászik rád? Mert te, és még néhány más tudtok valamit; valamit, ami kell Curtisnek. – magyarázza, majd feláll, és közelebb sétál. Lehajol hozzám, és fülem mögé tűri arcomba lógó hajam. Én pedig csak nézek, mint egy idióta, ugyanis fogalmam sincsen, hogy miről beszél, s bizonyára a szememben is csillog az értelem… - Hallottál már a tükörszobákról? És a fagykamráról?
Persze. – gondolom. A tükörszoba a vidámparkban van, a fagykamra pedig egyfajta szauna. Dehogyis. Egy barom vagyok. Egy hatalmas nagy barom.
- Ezek egyfajta kínzóeszközök. Amivel elpusztítanak titeket, de a képességetek ép marad. Hogy mi az? Nem vagy gondolatolvasó, és nem tudsz tárgyakat mozgatni, ahogy nem is látsz át az embereken, se a tárgyakon, és nem is tudsz átmenni rajtuk. Csak az álmaidban látod a jövőt, és csak a tiedet. De a képességedre neked kell rájönnöd. Tudod, hogy honnan látszik, hogy képességed van? A nyakadon. Nézd meg a nyakad a tükörben, és mondd azt, hogy még soha nem láttad ott. Miért nem kötöd össze soha a hajad? Mert tudat alatt tisztában vagy vele, hogy nem szabad, mert rájönnek. A tükörszoba egy átlátszó doboz kívülről, de belülről tele van tükrökkel. A szobába lehetetlen bekerülni csak úgy. Előbb elveszíted az eszméleted, aztán egyszer csak bekerülsz oda, titokzatos módon. Csak Curtis tudja, hogy juttatja be oda a Különlegeseket. A szoba működése a következő, figyelj. A tükrök feléd kezdenek közeledni, a szobát négy körbekerítő oldaláról. Ezek szétvágják a bőrödet, és a harmadik tükörréteg után a szilánkok felszabdalnak. Kiszabadulni lehetetlen. Hogy kerül ki onnan a képességed? Ezt is csak Curtis tudja, ahogy a szoba felnyitását is. A fagykamra egy hosszú szoba, több méter magas, beláthatatlan. Olyan hideg van bent, hogy aligha húzod tovább negyed óránál, máris lefagynak a végtagjaid. A magasból jégcsapok hullanak a fejedre, és abszolút kikerülhetetlenek. Vagy agyonütnek, vagy a fejedbe, illetve a testedbe fúródnak, és úgy halsz meg. A képességed innen is rejtélyes módon kerül ki. Belőletek, Különlegesekből már csak néhányan vannak – és hamarosan te is rájössz, hogy ki az a másik, akit ismersz, és Különleges.
Tátott szájjal hallgatom Sam beszámolóját magamról és az állítólagos képességekről, amelyek szerinte léteznek.
- Ne ijedj meg, Nova! – mosolyog rám. – Én csak segíteni akarok neked. Jobb, hogy most már tudod, ugye?
- Jobb helyzetben vagy, mint a többiek; a mentális képességed nem olyan veszélyes a többiekre nézve, mint egy másik Különlegesnek. Neki Medúzalátása van, amely egy öröklődő képesség. Már kiskorában lekötik a szemét, gondolom kitaláltad már, hogy miért. Még az anyja szemébe sem nézhet, kivéve, hogyha a gyermek tőle örökölte a képességet, így neki is le van kötve a szeme.
Elszörnyedek a hallottaktól. Ha a gyermek kinyitja a szemét rögtön az első pillanatban, és az anyjára néz, az meghal, így lekötik a szemét, tehát ez olyan, mintha vak lenne.
- Csak abban az esetben veheti le a takarókötést, amikor egyedül van, ezért az ilyen Különlegesek nem mennek gyakran emberek közé.
Időközben leül az ágy szélére, és engem figyel – néha elfordul, és kinéz az ablakon, majd mikor megpillantja a Holdat, visszanéz rám. De a sötétség ismét eljön megint, és én újra visszatérek a való világba.
Mikor felébredtem, még mindig sötét volt – de már bizonyára másnap. Úgy döntöttem ellátogatok a fürdőszobába, de elkerülöm még Funanya anyjának régmúlt időkből való árnyékszékét az udvaron, ugyanis a fürdőszoba egy külön helység volt, házon kívül. A házból is be lehetett volna menni, de még mikor Funanya gyermek volt, beragadt az ajtó, és ha lebontották volna, nem lett volna pénzük megcsináltatni, így a kertből nyíló ajtón tudtam csak bejutni.
Barátságosan festett a picike szoba – a tükör bár már elkopott egy kicsit, még mindig lehetett látni benne. Látszott, hogy rendesen tisztán tartják, és ez örömömre is szolgált, ugyanis volt egy szokásom; ha megláttam egy hajszálat is a zuhanyzóban nem mentem be, amíg ki nem takarítottam.
Amint belenéztem a kis tükörbe, megfogtam egy hajkefét, és néhányszor átfésültem a hajam.
Valamire azonban kíváncsi lettem. Felemeltem Funanya régi kézitükrét, majd áttettem a hajamat az egyik vállamra. A két tükör segítségével sikerült megvizsgálnom szabaddá tett nyakamat. Felsikoltottam volna, de még időben szám elé kaptam kezemet. Sam igazat mondott.
Újra itt :)
13 éve
3 megjegyzés:
Eeeez nagyon izgi volt. Az elejétől a végéig. Kíváncsi vagyok a folytatásra. Légyszi írd ki mikor rakod fel a frisseket! Amúgy nem tudom miért, de az oldalamon nem jelezte, hogy felraktad az új részt és ha most nem nézek be hozzád, akkor nem tudtam volna. Nézz utána, mert nem szeretnék lemaradni semmiről.
Puszi. Elena
Oké visszavonom amit amit az előbb kértem. Most láttam a lap tetején, hogy csütörtökönként rakod ki az új részeket. Ennek örülök:)
Na légy jó. Szióka.
Szia! :D
Nagyon szépen köszönöm a véleményt, Elena!!! :D Úgy örülök neki, hogy tetszett.
Jut eszembe, a képeket holnap küldöm.
Puszi,
Eilis
Megjegyzés küldése